Le a kalappal! Rendkívüli teljesítmény olyan filmet készíteni a perverz szexualitás témakörét súrolva, hogy az unalmas legyen. Achievement unlocked! Az 50 szürkét bizonyos előítéletekkel és a kötelező iskolai feladatokat megillető lelkesedéssel néztem végig, de nem kell diplomás filmkritikus legyek ahhoz, hogy megállapítsam: a jó film bizony másmilyen.
Ilyenkor szokás előrángatni a standard replikát: „a könyv sokkal jobb volt”. Ezt egyrészt nem hiszem el, másrészt teljesen irreleváns. Egy minőségi filmnek önmagában meg kell állnia helyét. Nem előfeltételezheti a forrás alapos ismeretét és abszolút nem hagyatkozhat egy folytatásra ahhoz, hogy választ adjon arra a banális kérdésre, hogy „mi a francról is szól ez az egész?”
A film két órája nem volt elég, hogy rájöjjek a bemutásra szánt dráma valódi tétjére. Gondolom, nem azért kellett volna izguljak, hogy vajon aláírja-e Anasztázia azt a nevetséges szerződést vagy sem. Dolgok ugyan történtek, de egy következetes logikai fonalnak a nyomát sem lehetett megtalálni. Vajon az adaptáció készítői véletlenül fejeltették ki a sztorit, vagy az már az eredeti forrásban is teljesen mellékes volt? A helyes válasz a második.
A fő bizonyíték a realizmus könnyen demonstrálható hiánya. A szereplőktől kezdve az eseményekig, minden mintha egy szimbolikus álomvilág része lenne. A főhőseink, az erotikus jelentek ellenére, nem tűnnek valódi hús-vér embereknek. Nem rendelkeznek semmilyen jól körülhatárolható egyéniséggel. Az egyetlen, ami őket meghatározza, az az egymáshoz viszonyított státuszuk. Anasztázia a névtelen „default” nő. Egy üres tartály, amibe a célközönség tagjai könnyen belehelyezhetik magukat. Ha csak vásznon zajló eseményekre figyelünk, akkor nehezen jövünk rá, hogy Grey, aki elvileg a világ összes nőjét megkaphatja, miért pont ezt „semmilyen” csajt választja. Ana azonban csak egy „közvetítő médium”. Christian valódi választottja a mozi székben ülő átlag-néző, aki már tudja magáról, hogy milyen „egyedi és kiváló belső értékei vannak” és így a kiválasztásának ténye egyenesen logikus. Ő teljesen megérdemli.
Mr. Grey sem egy kifejezetten realisztikus figura. A karakterébe belerámolták az összes elképzelhető jellemzőt, amit a nők univerzálisan vonzónak találhatnak. Gondolom, csak véletlenül maradt ki a filmből, hogy a szabadidejében élsportolóként és szuperhősként tevékenykedik. Viszont az ő esetében is hiányzik az egyéniség, ami arra utal, hogy a „Grey” kódnevű entitás is csak egy szimbolikus hordozó. A célközönség tagjai meg belehelyezhetik a vágyaiknak konkrét specifikumokkal ellátott tárgyát. Mindez nem véletlen, hanem szükséges része az egyenletnek. Ha bármelyik szereplő is rendelkezne jól körülhatárolható személyes és egyedi tulajdonságokkal, az a trükk már nem működne, és a történet Anastazia Steele és Christian Grey viszonyáról szólna. És nem lenne égvilágon semmi értelme.
Férfiszemmel nézve és a helyenként kivillanó mellbimbókat leszámítva a film semmi élvezhetőt nem nyújt. 100%-ban női fantázia. Mivel egy olyan világsikerű könyv adaptációjáról van szó, aminek a kritikusabb olvasói is kénytelenek elismerni, hogy „buta… de szexi”, érdemes a jelenséget alaposabban megvizsgálni.
Azokból az információkból kiindulva, amik rendelkezésemre állnak, 3 nőknek címezett, egymásba ágazó üzenet tudok kiolvasni:
- A Mr. Álomlovag létezik és téged akar
- Álomlovag társasága hatalmas költségekkel fog járni
- Mégis megéri, mert Te meg tudod őt változtatni.
Az első pont is megérne egy külön misét, de most a másik kettőre szeretnék koncentrálni. Ezen a ponton már nem lehet kétségünk abban, hogy a perverz szado-mazo cucc is mindössze egy szimbóluma azoknak a kellemetlenségeknek, amit a nők megtapasztalnak a real-life Grey-ek időszakos párjaként. Csakhogy a valós életben nincsenek biztonságot garantáló szerződések és a fizikai sebek is inkább lila körként jelentkeznek a szem körül. A könyv sikere abban áll, hogy képes egy „szexi” aurával ellátni a Grey-ek hatalommal való visszaéléseit. Gratula! Az igazi nehézséget azonban nem a fizikai bántalmazások jelentik, hanem az az emocionális távolságtartás. Christian elvárja Anastazia teljes és mindenkori odaadását, de ő maga ezért cserébe elég keveset ajánl: „Ha kellesz, megduglak, oszt annyi! Ha velem akarsz lenni, mindig az lesz, amit ÉN akarok!” Ez így elég realisztikus, csak sajnos túl deprimáló ahhoz önmagában, hogy fantáziálgatni lehessen róla.
Ami a fantáziát lehetővé teszi az annak a reménye, hogy a sötét oldal egy gyógyítható állapot: a nő képes a szerelmének puszta ereje által megreformálni a férfi lényét. Ezért szükséges Grey-nek egy nehéz gyermekkort és régi lelki sebeket kitalálni. Ezekbe legalább bele van kódolva a változás lehetősége. És itt jön most az utálatos lecke: sajnálom csajok, a valódi Grey azért viselkedik így, mert pozíciójából kifolyólag megengedheti magának. Nem a fiatalkori sérülések miatt akar „túlzottan ”uralkodni, hanem mert megteheti. Mert te ezt is elnézed neki. Tudja jól, hogy már az első pillanattól elnyerte a szívedet, és neki már nem kell bizonyítania. Könnyen válogathat a nők között, hiszen ő határozza meg a léc magasságát. Kiválaszthatja legszigorúbb feltételeket, mert a megtanult matek szerint mindig bőven lesznek olyanok, akik az zsugorian kimért szeretetéért cserébe bevállalják a szopóálarcot. Még mindig szexi?
Utolsó kommentek