Amennyiben nem ma érkeztél a Nap nevű csillag harmadik bolygójára, az „ingyenes” szó látványa valószínűleg pavlovi reflexként váltja ki a gyanakvásodat. Jól sejted. Itt valami sunyi trükkel van dolgod. Kiindulhatnál például abból a hipotézisből, hogy az ingyenesség ígéretének az a fő funkciója, hogy elterelje figyelmedet az igazi kérdésről: egyáltalán miért osztana bárki is társkeresési tanácsokat? Mi motiválja az olyan embert, aki idegeneknek prédikálna a romantikus siker rejtélyeiről?

A válasz azonban szinte teljesen mellékes. Ha ezen az úton indultál el, az idődet egy viszonylag unalmas kérdésre pazaroltad.

Jobban járnál, ha a prédikátor helyett inkább annak a közönségére figyelnél. A releváns kérdés helyes formátuma a következő: „miért olvasok én társkeresési tanácsokat?”. Amíg alaposan átgondolod a választ, engedd meg nekem, hogy tippeljek egy talán pofátlanul merészet: Túl sok az üres hely az ágyadban, ami érthetően zavar, de főleg annak a gondolatnak a megerősítésére vársz, hogy (1) tulajdonképpen szinte mindent jól csinálsz, (2) érdemi változásra részedről nincs szűkség, (3) az idő majd megoldja a problémáidat. Valahogyan. De amikor az eléd tálalt iromány nincs szinkronban ezen elvárásaiddal, védekezésképpen előráncigálod az unalmasabbik kérdést: Miféle aljas szándék vezérelheti a szerzőt? Tudni akarod, hogy a kényelmetlen üzenetet melyik ürüggyel ignorálhatod a legkönnyebben! „Én nem is vagyok ilyen!” Ok, majd kiderül.

Kezdjük azzal, hogy én felfedem lapjaimat. Lehet, hogy már tudod, de ha nem, akkor most elárulom: Írtam egy pár cikket a csajozásról férfitársaimnak címezve. Váratlan csavar következik: Nem annak naiv reményében tettem ezt, hogy ténylegesen segíthetek rajtuk. Az érdekeim mást diktáltak. Ha egy percig is elhittem volna, hogy a konkurencia megszívlelheti szavaimat, akkor például azzal a tanáccsal láttam volna el őket, hogy csak nyugodtan dőljenek hátra. A dolgok majd kialakulnak. Valahogyan. Ha váratlanul éles akcióba csöppennének, akkor használják valamelyik könnyen memorizálható és határtalanul „vicces” csajozós dumát, a lehető legflegmább módon tálalva. Az instans siker garantált!

A szándékom valójában egyrészt az volt, hogy önmagam számára készítsek egy olyan emlékeztetőt, amit a nyilvánosság felruház némi extra kényszerítő erővel, másrészt EZT a cikket akartam felvezetni. A korábbi írásoknak az a célja, hogy megteremtsék a kontextust, a hangulatvilágítást ahhoz, ami most következni fog. Nem tudom azt ígérni, hogy végig kellemes lesz.

Ha már elolvastad a férfiaknak szánt tanácsaimat és arra következtetésre jutottál, hogy néhány árnyalati különbséget leszámítva, ezek ugyanúgy vonatkozhatnak a nőkre is, akkor gratulálok, nyertél egy rakás pontot! Megértetted a lényeget. Gondolj viszont arra, hogy milyen reakciókat váltott volna ki, ha egyből a csajoknak üzenem, hogy a siker érdekében próbálják fejleszteni húspiaci ajánlatukat. „Mit képzel magáról ez a bunkó, szexista, hímsoviniszta paraszt! Ő talán olyan nagy szám lenne?” Nem, de most ez is teljesen mellékes.

Ha nem volt türelmed végigszenvedni az eszmefuttatásaimat, akkor sincs okod bánkódni. Rövidesen előtted is minden világos lesz, hiszen még egyszer nekifutok a kihívásnak, ezúttal egy kicsit más perspektívából közelítve. A korrektség és hasznosság kedvéért kénytelen vagyok rávilágítani azokra a szempontokra, amelyek a női és férfi játszma közötti árnyalati különbségeket eredményezik.

Elmesélek neked egy rövid történetet:

1. A király gyönyörű Lányát elrabolja Sárkány.
2. A szomszéd király vitéz Fia útra kel, legyőzi a Sárkányt és megmenti a Lányt.
3. Jutalmul megkapja a Lány kezét és egy fél királyságot.
4. Ezután boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Belátom, hogy nem vagyok egy túl jó mesemondó, de ez alkalommal nem lesz emiatt gond. A történet úgy is maximálisan ismerős neked. Számtalan variánsával találkoztál már. A különböző legendákban, regényekben, de főleg a (hollywoodi) filmekben újra és újra felbukkan ez a klasszikus, sztereotip alapséma. A konkrét kihívás persze folyamatosan változik. Nem mindig a szerencsétlen sárkány a szenvedő alany. Néha ocsmány ork-seregeket kell lemészárolni, időnként nemzetközi terrorszervezetek szorulnak felszámolásra, máskor meg utcai táncversenyben kell diadalmaskodni… Így tovább, az emberi képzelőerő végső határáig. A főszereplők azonban ugyanazok: a Fiú és a Lány. A mese meg a szerelmüknek az eredet-története.

A fenti narratív vázlat egyfajta Rorschach-tesztnek is beillene. Az, hogy leghamarabb melyik részletében találsz problémát, tökéletesen felfedi, hogy melyik politikai/kulturális ideológiának vagy szolgája. A feminista azonnal megérzi benne a szexizmus szagát: a Lány gyenge, passzív, teljesen ki van szolgáltatva helyzetének és egyetlen erénye a szépség. Ez egy nagyjából helyes észrevétel. Női szemszögből elsőre egy meglehetősen előnytelen pozíciónak tűnik, egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a Fiúnak ahhoz, hogy a Lány méltó párja lehessen, előbb le kellett vágnia egy Sárkány összes fejét, ami semmiképpen sem lehetett egy könnyű és veszélytelen feladat. A Kihívás úgy van megtervezve, hogy csak egy kivételes vitéznek sikerülhessen. A vitézség, annak minden kockázatával együtt, mindig a Fiú feladata. „Hát, nyilván!” De pontosan miért is?

Ezzel a mesével azért találkozunk ilyen sűrűn, mert újra és újra hallani akarjuk. Mindig akad valaki, aki némi apróért előadja nekünk a legfrissebb változatot. Az ősidők óta minden kisfiúnak az az álma, hogy idővel sárkányverő vitézzé váljon és minden kislány arra vágyik, hogy majd egy sárkányverő vitéz karjaiba hulljon, még akkor is, ha erős nőként, ő maga is képes lesz bezúzni a fenevad koponyáját. Ezek a fantáziák teljesen rendben vannak. Természetes jelenség, hogy az ember nagy dolgokról álmodozik. A bajok ott kezdődnek, amikor a kívánságok elvárásokká fejlődnek és a boldog élet mércéjének szerepét a mesék (gyakorlatban inkább a filmek) veszik át.

„Hát, köszi… Én meg tudom különböztetni a valóságot a tündérmeséktől! Nem vagyok hülye.” Nyugi, nem akartam semmi ilyesmit állítani. Tudom, hogy tisztában vagy azzal, hogy az élet rendszerint(!) nem követi a romantikus hollywoodi filmek forgatókönyvét, de mégis csalódottságot érzel, amikor ténylegesen szembesülsz ezzel a ténnyel. „De hát ez valahol természetes!” Nem, nem az. Itt van a patkány elásva.

(folytatás következik)