Utolsó kommentek

Száll a bálna a fészkére

Friss topikok

Linkblog

csajozas-pua.hu_1.jpgEddig sem akadályozott meg a hozzá nem értésem, hogy nagyképű véleményeket hangoztassak különböző érzékeny témákban. Most azonban ennél is tovább fogok lépni és egyenesen társkeresési tanácsadásra vetemedek. Aki meghallgat, az nem fog rosszul járni, aki meg nem hallgat meg, annak szintén nem esik bántódása, vagy ha mégis, akkor nekem ahhoz semmi közöm nem lesz. Semmilyen felelősséget nem vállalok a szavaim által okozott erkölcsi károkért! Most hogy ezt letisztáztuk, lássuk mit kell tudnia egy a wannabe szoknyavadász nagymesternek.

Szokás mondani, (talán kicsit gyakrabban is, mint kellene) hogy az első lépés a legnehezebb. Ez a csajozásban is így van, azzal a különbséggel, hogy itt a következő lépések nehézségi szintje csak alig érzékelhetően csökken. (Ha jobban belegondolunk, máshol sem igazán követi rögtön az első bénázós próbálkozást a sikerek rutinszerű sorozata.) Sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy a férfiaknak lett kiosztva az első lépés megtételének a felelőssége. Pont azért mert nehéz. Néha ilyenkor, némi álnaivsággal, hajlamosak egyesek (nagyrészt nők) megkérdezni, hogy mi olyan bonyolult abban, hogy odamész egy kiszemelt szimpatikus lányhoz és kedvesen mosolyogva annyit mondasz neki, hogy „Hello!” Ezekre a dolgokra fizikailag mindenki képes, tehát hol itt a probléma? Ami viszont valójában végbemegy az ilyen esetekben, az egy sokkal jelentőségteljesebb ceremónia:

A génjeinek túlélésében érdekelt hím kiszemel magának egy az átörökítési projekthez megfelelő minőségű nőstényt és kommunikálja vele szaporodási szándékát. A nőstény szemrevételezi a hím paramétereit és rövid elemzés után hangoztatja ítéletét, miszerint rossz befektetésnek tartja egy ennyire silány egyedre pazarolni a korlátozott szaporodási kapacitását. A hím ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy véglegesen kikerüljön az emberiség génállományából és a dodóhoz, meg a pterodactylus-hoz hasonlóan véglegesen megsemmisüljön.

Tehát, a visszautasítás valójában egy diszkrét utalás arra, hogy méltatlanok vagyunk létezésre és emiatt nem meglepő, ha egzisztenciális rémálomként éljük meg a dolgot! Viszont pont ilyenkor mutatkozik meg az igazi hős, aki makacsul szembeszáll a biológia, a kémia és végső soron a fizika kegyetlen törvényeivel és már csak azért is odamegy ahhoz a lányhoz és meghívja egy kólára vagy sörre. A konkrét ital milyensége tulajdonképpen mellékes ebben a kozmikus csatában, bár időnként befolyásolhatja annak kimenetelét.

Szerencsére nem mindenki veszi ennyire véresen komolyra ezt a dolgot. Például van az a haverünk, akinek már a napköziben több csaja volt, mint az átlagos férfinak az egész élete során. Ő az, aki rendszerint olyan „hasznos” tanácsokkal lát el minket, hogy csak „bízzunk magunkban és legyünk teljesen lazák.” Ez a stratégia nála mindig működik. Nem stresszeli magát és aztán csak úgy tapadnak rá a nők, mint a piócák a mocsárban. Néha megpróbáljuk utánozni a Mestert, de valahogy a siker elmarad, ami nem is annyira meglepő, hiszen elkövettük a klasszikus hibát azzal, hogy megint felcseréltük az okot az okozattal. Az ő természetes lazasága és emelkedett önbizalma onnan ered, hogy már megszokta, hogy a nők pozitívan reagálnak a közelségére. Rendelkezik bizonyos fizikai és/vagy szellemi kvalitásokkal, amik kiváltják a nők szimpátiáját, így nem kell sokáig erőlködnie, amíg kap valakit az éjszakára és másnap reggelre. Ennek következtében tovább növekszik az önbizalma. Na még jó! Könnyű hinni a sikerben, ha a legfőbb gondunk az, hogy alig van már hely a trófeás termünkben.

Az átlagos hím számára a lazáskodó próbálkozások többnyire egy másik logikát követnek. A távolságtartó irónia szellemiségében véghezvitt közeledési kísérletek egy biztonságosabb visszalépési lehetőséget nyújtanak. Ha a nyomulás csak egy komolytalan játékocskának tűnik, akkor a visszautasítás sem fog olyan lesújtóan hatni: Nem engem küldött el a fészkes fenébe, hanem csak azt a nevetséges szalmabáb paródiát, akit én ravaszul önmagam helyett tálaltam. Az igazi értékes belső énemet meg sem ismerhette. Különben talán másként alakultak volna a dolgok. Mindegy, úgy sem olyan fontos. Ennél jobb nőket is találhatok! Van még hal a vízben. Hoppá! Nem semmi ott az a bögyös szőke! Megyek és benyomom neki azt a vicces csajozós dumát, amit ma olvastam az interneten! Jó lesz! - Ez a második fázis, ami a kezdeti passzív parázást követi, jellemzően pár üveg sör elfogyasztása után. A totális semmittevéshez viszonyítva csak egy picivel több eredménnyel kecsegtet, ugyanis még ha tudattalanul is, de az önszabotázsra építi stratégiáját. A fő cél itt nem a nő megszerzése, hanem az egó védelme. Úgy közeledik, hogy egy ironikus álarc mögé bújva a saját esélyeit szándékosan lerombolja, de legalább így a helyzet uraként érezheti magát. Kezdetnek nem rossz, de érdemes nagyon gyorsan túllépni ezen a szakaszon.

A jó (vagy rossz) hír az, hogy teljesen mindegy, hogy mivel nyitunk. Egy szimpla „Szia! Kérsz kólát?” bőven elég lehet, amennyiben az első fizikai benyomást sikeresen hoztuk. Tudom, tudom! Ez már ősrégi közhely, de azóta sem találtak ennél jobbat. Az esélyeink egy rövidebb vagy hosszabb kapcsolatra a másodperc töredéke alatt eldőlnek. Igaz, hogy annyi idő alatt nem ismerhetik meg az „Igazi Énünket”, de ha kicsit őszinték vagyunk magunkkal, akkor beláthatjuk, hogy a kevésbé dicsőséges arcunkkal az agyon önmarketingezett randizási időszak alatt sem fognak túl sűrűn találkozni. És most jön a Nagy Igazság: a siker titka az, hogy minden trükközés nélkül, egyszerűen csak olyan személlyé kell váljunk, amilyent a nők rendszerint alapból szeretnek. Akkor örülni fognak a közeledésünknek (sőt, ők maguk nyitnak az irányunkba!) és az önbizalmunk is természetesnek fog hatni. Milyen is ez über-férfi? Ez kiderül a sorozatom következő epizódjából!

Címkék: nők csajozás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veldryn.blog.hu/api/trackback/id/tr945819002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása