Utolsó kommentek

Száll a bálna a fészkére

Friss topikok

Linkblog

Le a kalappal! Rendkívüli teljesítmény olyan filmet készíteni a perverz szexualitás témakörét súrolva, hogy az unalmas legyen. Achievement unlocked! Az 50 szürkét bizonyos előítéletekkel és a kötelező iskolai feladatokat megillető lelkesedéssel néztem végig, de nem kell diplomás filmkritikus legyek ahhoz, hogy megállapítsam: a jó film bizony másmilyen.50-shades-of-grey_teaser_940x516.jpg

Ilyenkor szokás előrángatni a standard replikát: „a könyv sokkal jobb volt”. Ezt egyrészt nem hiszem el, másrészt teljesen irreleváns. Egy minőségi filmnek önmagában meg kell állnia helyét. Nem előfeltételezheti a forrás alapos ismeretét és abszolút nem hagyatkozhat egy folytatásra ahhoz, hogy választ adjon arra a banális kérdésre, hogy „mi a francról is szól ez az egész?”

A film két órája nem volt elég, hogy rájöjjek a bemutásra szánt dráma valódi tétjére. Gondolom, nem azért kellett volna izguljak, hogy vajon aláírja-e Anasztázia azt a nevetséges szerződést vagy sem. Dolgok ugyan történtek, de egy következetes logikai fonalnak a nyomát sem lehetett megtalálni. Vajon az adaptáció készítői véletlenül fejeltették ki a sztorit, vagy az már az eredeti forrásban is teljesen mellékes volt? A helyes válasz a második.

A fő bizonyíték a realizmus könnyen demonstrálható hiánya. A szereplőktől kezdve az eseményekig, minden mintha egy szimbolikus álomvilág része lenne. A főhőseink, az erotikus jelentek ellenére, nem tűnnek valódi hús-vér embereknek. Nem rendelkeznek semmilyen jól körülhatárolható egyéniséggel. Az egyetlen, ami őket meghatározza, az az egymáshoz viszonyított státuszuk. Anasztázia a névtelen „default” nő. Egy üres tartály, amibe a célközönség tagjai könnyen belehelyezhetik magukat. Ha csak vásznon zajló eseményekre figyelünk, akkor nehezen jövünk rá, hogy Grey, aki elvileg a világ összes nőjét megkaphatja, miért pont ezt „semmilyen” csajt választja. Ana azonban csak egy „közvetítő médium”. Christian valódi választottja a mozi székben ülő átlag-néző, aki már tudja magáról, hogy milyen „egyedi és kiváló belső értékei vannak” és így a kiválasztásának ténye egyenesen logikus. Ő teljesen megérdemli.

Mr. Grey sem egy kifejezetten realisztikus figura. A karakterébe belerámolták az összes elképzelhető jellemzőt, amit a nők univerzálisan vonzónak találhatnak. Gondolom, csak véletlenül maradt ki a filmből, hogy a szabadidejében élsportolóként és szuperhősként tevékenykedik. Viszont az ő esetében is hiányzik az egyéniség, ami arra utal, hogy a „Grey” kódnevű entitás is csak egy szimbolikus hordozó. A célközönség tagjai meg belehelyezhetik a vágyaiknak konkrét specifikumokkal ellátott tárgyát. Mindez nem véletlen, hanem szükséges része az egyenletnek. Ha bármelyik szereplő is rendelkezne jól körülhatárolható személyes és egyedi tulajdonságokkal, az a trükk már nem működne, és a történet Anastazia Steele és Christian Grey viszonyáról szólna. És nem lenne égvilágon semmi értelme.

Férfiszemmel nézve és a helyenként kivillanó mellbimbókat leszámítva a film semmi élvezhetőt nem nyújt. 100%-ban női fantázia. Mivel egy olyan világsikerű könyv adaptációjáról van szó, aminek a kritikusabb olvasói is kénytelenek elismerni, hogy „buta… de szexi”, érdemes a jelenséget alaposabban megvizsgálni.

Azokból az információkból kiindulva, amik rendelkezésemre állnak, 3 nőknek címezett, egymásba ágazó üzenet tudok kiolvasni:

  1. A Mr. Álomlovag létezik és téged akar
  2. Álomlovag társasága hatalmas költségekkel fog járni
  3. Mégis megéri, mert Te meg tudod őt változtatni.

Az első pont is megérne egy külön misét, de most a másik kettőre szeretnék koncentrálni. Ezen a ponton már nem lehet kétségünk abban, hogy a perverz szado-mazo cucc is mindössze egy szimbóluma azoknak a kellemetlenségeknek, amit a nők megtapasztalnak a real-life Grey-ek időszakos párjaként. Csakhogy a valós életben nincsenek biztonságot garantáló szerződések és a fizikai sebek is inkább lila körként jelentkeznek a szem körül. A könyv sikere abban áll, hogy képes egy „szexi” aurával ellátni a Grey-ek hatalommal való visszaéléseit. Gratula! Az igazi nehézséget azonban nem a fizikai bántalmazások jelentik, hanem az az emocionális távolságtartás. Christian elvárja Anastazia teljes és mindenkori odaadását, de ő maga ezért cserébe elég keveset ajánl: „Ha kellesz, megduglak, oszt annyi! Ha velem akarsz lenni, mindig az lesz, amit ÉN akarok!” Ez így elég realisztikus, csak sajnos túl deprimáló ahhoz önmagában, hogy fantáziálgatni lehessen róla.

Ami a fantáziát lehetővé teszi az annak a reménye, hogy a sötét oldal egy gyógyítható állapot: a nő képes a szerelmének puszta ereje által megreformálni a férfi lényét. Ezért szükséges Grey-nek egy nehéz gyermekkort és régi lelki sebeket kitalálni. Ezekbe legalább bele van kódolva a változás lehetősége. És itt jön most az utálatos lecke: sajnálom csajok, a valódi Grey azért viselkedik így, mert pozíciójából kifolyólag megengedheti magának. Nem a fiatalkori sérülések miatt akar „túlzottan ”uralkodni, hanem mert megteheti. Mert te ezt is elnézed neki. Tudja jól, hogy már az első pillanattól elnyerte a szívedet, és neki már nem kell bizonyítania. Könnyen válogathat a nők között, hiszen ő határozza meg a léc magasságát. Kiválaszthatja legszigorúbb feltételeket, mert a megtanult matek szerint mindig bőven lesznek olyanok, akik az zsugorian kimért szeretetéért cserébe bevállalják a szopóálarcot. Még mindig szexi?

Címkék: vélemény film filmkritika 50 árnyalat

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veldryn.blog.hu/api/trackback/id/tr117524562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.