Szeretném ma azzal kezdeni, hogy megismétlem az előző epizód fő következtetését, miszerint hibás megközelítése a társkeresési problémának a különböző manipulatív trükkök utáni kutatás. Ehelyett inkább arra lenne érdemes koncentrálni, hogy szép lassan olyan emberré változzunk, akit „vágatlanul” is könnyebb szeretni, mint a korábbi önmagunkat. Ez nem csak amolyan lazán átugorható erkölcsi dilemma, hanem egy konkrét gyakorlati szempont. Nem biztos ugyanis, hogy a trükkök működnek. Egy kismacska nagyon nehezen tudja hozniaz autentikus oroszlánüvöltést és még ha valahogyan sikerülne is neki, azonnal látják rajta, hogy nem egy afrikai szavannákon nevelkedett fenevad. Azok sokat tapasztalt szoknyavadászok, akiket a való életből ismerünk és irigyelünk, nem a könyvekből vagy az internetről összeszedett cselekre alapoznak. Egyszerűen csak gondolkodás nélkül csinálják azt, ami ösztönösen jön. Nekik működik, mert összhangban van üzenetük tartalma, annak a formájával.
Hogy még tisztább legyen a dolog, a mondanivalómat Ellen Fein nagy sikerű könyvének példájával szeretném demonstrálni. A Titkos szabályok elvileg a nőknek segítene behálózni a Mister Igazit. Többek között olyan hasznos tanácsokkal látja el a tartós szerelemre vágyakozó hölgyeket, hogy azonnal szakítsák meg a kapcsolatot azzal a férfival, aki nem vásárol nekik romantikus ajándékot Valentin-napra. A könyv alaptézise, hogy a férfit a vadászösztön hajtja, és annál többre fogja értékeli a nőt, minél keményebben kellett megdolgoznia a társaságáért. Ebből kiindulva logikusnak tűnik a stratégia: nehezen elérhető kell lenni. Hadd erőlködjön a szerencsétlen! Azt szereti!
Nos, lehet hogy jobban ízlik az a vad, amit öt napon keresztül üldöztem árkon-bokron túl és amiből végül, egy ádáz küzdelem fénypontjaként, a saját két kezemmel szorítottam ki a lelket, hosszabb távon mégis kényelmesebben oltja éhségemet a pizza, amit saját ízlésemnek megfelelően rendeltem. Nem azért rohangáltunk a vacsoránk után az erdőkben annak idején, mert olyan jó buli volt a vadászat, hanem mert ennyire keményen meg kellett dolgozni azokért az éltető kalóriákért. Végül ilyen elgondolásból hagyta ott az emberiség a vadászó-gyűjtögető életformát. Felhasználó-barátabb volt az állattenyésztés meg a növénytermesztés. Amit ezzel mondani akarok a következő: ha az alapvető létszükségletek biztosításáról van szó, a nehézségi szint növekedése nem feltétlenül jár az élvezeti faktor emelkedésével. Hasonlóképpen a legtöbb férfi azért keres barátnőt, mert szüksége van egy társra és nem azért, mert annyira élvezné magát a „vadászatot”. Van olyan nő, akire kénytelenek vagyunk intenzívebben hajtani, de ennek az okát az adott nő rendkívüli népszerűségében találhatjuk meg. Mivel ő mindenkinek kell, könnyen megengedheti magának, hogy ne ugorjon azonnal az első rá mosolygó csávónak az ölébe. A gyémánt sem azért olyan pofátlanul drága, mert önkényesen egy magas összeget írtak az árcímkéjére, hanem mert ahhoz képest, hogy mennyien vágyakoznak rá, viszonylag kevés ilyen kő található a Földön.
Ellen Fein nem fejti ki kellő hangsúllyal, hogy közel sem elég egyszerűen eljátszani a nehezen megkaphatót, hanem valóban olyan személynek kell lenni, aki előtt hosszú sorokban kígyóznak a potenciális Igazi jelöltek. Csakhogy ehhez az előnyös pozícióhoz, nyújtani is kellene valamit cserébe. Aki drágábban akarja eladni magát, mint a saját piaci értéke, az könnyen lehet, hogy hoppon marad. Arra már nem is térek ki külön, hogy a nehezen-megkaphatósdi játékot nem lehet a végtelenségig játszani. Az emberek hajlamosak kevésbé értékelni azt, ami szerintük már biztosan megvan, és a házasság (ami a könyvben a végső cél) jó eséllyel rátesz majd erre az érzetre. A taktikusan távolságtartó „társat” meg amúgy sem fogjuk hosszú távon elviselni. Nem marad más lehetőség, mint a valóban jó minőség folyamatos nyújtása. Arra viszont senki sem szeret gondolni, hogy ő esetleg erre képtelen lenne, vagy ami rosszabb: meg is kellene dolgozzon érte!
Nem csak azért kötekedek, a Titkos szabályok ostoba tanácsaival, mert azok a nőket tanítják egy végeredményében mindenkire nézve destruktív manipulációra, hanem mert egy kísértetiesen hasonló gondolatmenet a férfiaknak szóló csajozási irodalomban is stabil helyett kapott. A profi szoknyavadászok tudománya lényegében abból áll, hogy hogyan kell határozottan nyomulni egy nőre, úgy hogy közben sikeresen elhitetik vele, hogy igazából nem érdekli őket annyira. Kell is, meg nem is. Ha ügyesen csinálják, akkor a hölgy kerül olyan helyzetbe, hogy neki kell bebizonyítania, hogy tényleg megérdemli a férfi figyelmét és nem csak pazarolja az ő drága idejét. Ez lenne az alapelképzelés és megvannak hozzá a sunyi kis trükkök, amikkel ezt elvileg el lehet érni. Érdekesen hangzik, ugye? Amiről a kezdő donjuanok itt is hajlamosak megfeledkezni, az maga a termék, amit eladni szeretnének: vagyis a saját párkapcsolati szolgáltatásuk.
Nem véletlenül használom a piaci párhuzamot. Szerintem a társkeresés sem működik másként. Magunk is egy kereslet és kínálat részei vagyunk. Tudjuk, hogy körülbelül mi az, amit szeretnénk. Legyen szőke, legalább közepesen nagy mellű, szeresse a FC Barcelonát és videojátékokat. Viszont nem vagyunk egyedül ezekkel a kívánságokkal. A felsorolt paraméterekkel rendelkező lány társaságára több jelentkező is lehet. Ezen a ponton az ő térfelére kerül a labda és ő is válogathat a saját elvárásai szerint. Legyen a férfi, nagy, szőrös és tudjon énekelni. A repedtfazék-hangú csupasz csigák ebben a játszmában rosszul fognak járni. Lehet, hogy meg kell elégedjenek egy olyan lánnyal, aki a Real Madridnak szurkol…
Még mielőtt bevetnénk magunkat a társkeresés kegyetlenül véres harcába, őszintén tisztáznunk kell valamit. Mi az, amit tényleg ajánlani tudunk a jövendőbeli társunknak? Milyen előnyökkel rendelkezünk a konkurenciához képest? Miben vagyunk jobbak másoknál? Mit tudunk letenni az asztalra? Ezek sajnos elég kellemetlen kérdések lehetnek. Azonban ha nem sikerül kielégítő választ adnunk rájuk, akkor legfeljebb csak ki fognak röhögni, amikor szívünk választottjának próbáljuk bemesélni, hogy pont nem érünk rá, mert az Univerzum egy távoli sarkában szűkség van ránk egy forradalom leveréséhez.
Utolsó kommentek